Új köntösben a Vallejo Model Color

Ráncfelvarrás? Upgrade? Új Model?

Az alapot ez a videó szolgálja. Angolul feliratozva van, ebből fordítottam és leiratoztam. Illetve a saját magyarázataimmal is kiegészítettem. Sajnos a videóhoz nem tudom magyarul feltölteni, így elégedjetek meg ezzel a novella verzióval.

A kérdés, jogos lehet, miért is új ez az egész? A nagy „leleplezés” az írás végén, mert a videóban is így jön. A cég termékeit a 80-as évektől kezdve használják a Spanyol figurafestők – bár akkor még inkább Film Color néven volt ismert. A festékeket az animációs filmekhez használták elsősorban és valahogy beszivárgott a figurafestőkhöz.  

Az első Model Color széria 1992-ben jelent meg, 72 színnel, de 1998-ra ez a szám 215-re nőtt. Azóta is változatlan formátumban készítik a festékeket.

Most változtattak egy kicsit – nem is kicsit – ezen a rendszeren. Mondjuk ez olyan innováció, amely jót tesz a terméknek. A videóban magyarázzák, hogy új alapokra helyezték a kötőanyagot és más egyéb fejlesztéseket is létrehoztak. Nyílván nem tudjuk meg mik ezek pontosan, mert ezek olyan ipari titkok, amelyekre úgy vigyáznak, mint a Szent Grálra a templomosok.

A lényege, hogy a festékek sokkal mattabbak lettek és az áttetszőségük is változott, miközben a viszkozitás és a festék terülése is javult, úgy, hogy a festékek megtartották a már megszokott színek tónusait.

Ez egy nagyon fontos újítás. A legtöbb Model Color inkább félfényesre szárad, mint mattra és valahogy a matt festék jobban áll a figuráknak, maketteknek. Korábban ezt egy matt lakk réteggel orvosolták, de erre most nagy valószínűséggel nem lesz szükség. Ami azért érdekes, mert egy 54mm-es figurán, minél több a festék/lakk réteg, annál jobban eltűnhetnek a részletek. Főleg mostanában, amikor a 3D nyomtatás elterjedésével olyan részletes figurák kerülnek nyomtatásra, amelyekről a korábbi időkben max álmodni lehetett, lázálmos, fűszerszagú éjjeleken.

Az új formula által, az ecsetelhetősége is sokkal jobb lett a festéknek. Noha eddig is igen jól lehetett kezelni ezt a fajta festéket, most azt ígérik, hogy kevesebb ecsetnyomot hagy majd a festék, lévén sokkal szebben, jobban, egyenletesebben terül.

A festék három részből áll – ugye ezt azért megtanultuk már; adalékanyag (én a vivőanyag kifejezést használom), pigment és kötőanyag.

A Model Color festékek, víz alapú festékek, a legjobb szerves és szervetlen pigmentekből, valamint akrilgyanta kötőanyagból állnak.

A színeket a pigmentek határozzák meg. Az eljárás során az elkészült festéket spektrofotométerrel és színmérővel is tesztelik.

A spektrofotométer egy olyan optikai mérőműszer, amely a monokromatizált fény intenzitásváltozásának nagy pontosságú mérését teszi lehetővé, miközben a fény valamilyen abszorbeáló anyagon, oldaton, gázon halad át. – via Wikipédia

Egyszóval a tökéletes színegyezés az, amit kikísérleteznek. Nyílván erre nagyon nagy szükség van, hiszen, ha eddig én megszoktam, hogy az US Olive az ilyen, akkor, ha már csak egy fél tónussal eltér a szín az észrevehető és bosszantó.

Korábban mikor Chema-val és Jaume-vel beszélgettem, akkor ők mesélték, hogy rengeteget tesztelnek a Vallejo festékekkel. Van, hogy évekig. Mondjuk ez igaz, hiszen például anno a Mecha Colorról már 2 évvel a megjelenése előtt tudtam, hogy létezik. Csak éppen két évig tartott, míg letesztelték, finomították a távol-keleti makettezők, figurafestők.

 A mostani új szériával is teszteltek – egyrészt a festéket jól ismerők és használók segítségével (Chema, Jaume, Angel Giraldez), valamint laboratóriumi körülmények között „öregítették” a festékeket.

A festékek elkészítés a percíz, pontos alapanyag kimérésével kezdődik, amelyet ahogy néztem a videóban ezred egységnyi pontossággal kezelnek. Ami azért nem olyan amatőr, nem?

Mikor a massza elkészült, akkor keverik hozzá az akrilgyanta kötőanyagot. Minden keverést bevizsgálnak, hogy megegyezik-e a korábbi színekkel, majd mehet a töltőbe, ahol a kis flakonokba töltik a festéket. Mondjuk amikor azt látod, hogy nagy kancsókkal merik a Vallejo festéket, kicsit leesik az állad, hiszen te leginkább a 17ml-es kis flakonhoz vagy szokva, nem a 3 literes kancsókhoz. Mindenesetre roppant furcsa ezt így látani.

Az eddig jól megszokott címke is megváltozott, ami valljuk be, jól néz ki. Kicsit olyan 21. századi lett és szép színes. Kapott egy lezáró gyűrűt is, mint az üdítős palackok. Mondjuk, ennek olyan sok értelmét nem látom, bár nagyon valószínű, hogy az újratervezett/dizájnolt flakon miatt lehetett. Persze az sem utolsó szempont – szerintük – hogy így látszik, hogy a festék volt-e már kibontva. Kicsit hosszabbnak tűnik maga a flakon, így az eddigi 17 milliliter helyett, immár 18 milliliter festéket kapunk a pénzünkért. Jó, nem egy nagy változás, de aki a kicsit nem becsüli … ugye. A flakonok újrahasznosított PET alapanyagól készülnek, szóval a fentarthatóság fele is léptek. Piros pont!

És itt jön a legnagyobb és legfontosabb dolog. Az úgynevezett Vallejo BSL rendszer.

BSL = base, shadow, light

Tehát minden színnek (base) létezik egy sötétebb (shadow) és egy világosabb (light) tónusa is a szín sorban. Ezzel a metódussal megússzuk a sötétítés/világosítás alap problémáját. Ahogy figyeltem, egy-egy tónusnyit változik a szín. És ehhez rittyentettek egy nagyon klassz állványt, ami baromi látványos lett.

Az eddigi megszokott színek mellé, 32 új színt kapunk, ugyanezzel a BSL rendszerrel, amelyek között kiemelten figyeltek a katonai gépeket készítők igényeire is.

Feltevődik a kérdés, hogy vajon ugyanaz maradt-e a festék. Nem. Sokkal jobb lett.  

DJ véleménye; éppen ideje volt, hogy a Vallejo is lépet egyet előre. A konkurensek igazán felfejlődtek mostanra, szóval a lehető legjobbkor (szinte az utolsó pillanatban) léptek ezzel elő. Nagyon kíváncsi vagyok, vajon az air szériához hozzányúlnak-e (szerintem max új dizájnt kap) és hogy mikor kerülnek ki a piacra a művész akrilok, amelyek olyan sűrűek mint az olajfesték. Az biztos, hogy most nem fogom lecserélni a teljes Model Color készletemet, mert még így is sokáig elég, de mindenképpen beszerzek majd pár populárisabb színt ebből az új formulából.

Ha tetszett neked ez az írás, akkor kérlek kövess a Facebook-on és a Youtube-on is. Van Insta is, csak nem szeretem. Legyen Tik-Tok?

Hozzászólás

Design a site like this with WordPress.com
Kezdjük el